A vonat bánatosan zötykölődött a puszta közepén. Az égen nem voltak felhők, bágyadtan szürkéllett a lassan suhanó jármű felett. Amíg Liliana zenét hallgatott, Katie azon gondolkozott, hogy mit takar az a szó, hogy hit. Nem az eredetét, meg az igeidőt tekintve, hanem magát a fogalmat. Hinni olyan sok mindenben lehet. Lehet hinni Istenben, Buddhában, Allahban, a reinkarnációban, az örök vagy a halál utáni életben, hinni magunkban, vagy egymásban. A hit, mint szó relatív. Ha úgy akarom, csekély, létező dolgokban hiszek. A tegnapban, a szeretetben, az emberi megbocsájtásban, a jóhiszeműségben. Ezek mind olyan tényezők, amik minden nap megtalálhatóak a világunkban. Viszont hihetek a holnapban, és Istenben is. Mindkettő ugyanaz. Hiszem, hogy van, miközben nem biztos. Nem tudom biztosan azt mondani, hogy lesz holnap, nem látom előre a dolgokat. Csak reménykedni, és hinni tudok, hogy holnap is felkelhetek, és folytathatom az életem. Isten is ilyen. Nem tudom biztosan, hogy van, de hiszem, hogy létezik és feltétel nélkül szeret.
- Honnan tudjátok biztosan, hogy Isten létezik? - kérdezte végül Katie.
- Ne ilyen hangosan - förmedt rá Wayne.
- Nem hiszel benne? - kérdezte Preston.
- Hiszek benne, de attól függetlenül milyen bizonyíték van arra, hogy akiben és amiben hiszek nem csak egy emberek által kreált világ?
- Hunyd be a szemed - dőlt előre Heather, és keményen Katiere nézett. Ő pedig úgy cselekedett, ahogy a másik nő kérte. - Mit látsz?
- Sötétséget.
- Isten nélkül a mindennapjaidat is ilyen sötétségben élnéd. Onnan tudhatod biztosan, hogy Isten létezik, hogy látod a fényt. Én ezért hiszek. Istenben megtaláltam a szabadságom.
- Milyen szabadságra van szükséged? - nézett értetlenül Wayne.
- Átok ez a bezártság, a korlátok. Ki akarok törni a láncból amit Lucifer a bokám köré tekert.
- Ezzel nem csak te vagy így - tette hozzá Preston.
Nem sokat beszéltek az út alatt. Féltek, hogy valaki meghallja őket, ha tiltott témához érnek. Az első napon még izgalommal és kíváncsisággal kezdtek neki az utazásnak, azonban már a harmadik nap estéjére egészen megunták a kényelmetlen üléseket. A negyedik napon Katie, hogy elüsse a hátralévő egy-két órát a vonatútból, elővett egy füzetet, egy tollat, és írni kezdett. Először verset próbált írni, utána a gondolatait írta le. Végül kitépte az első lapokat, és egy üres oldalt nyitott.
Kedves naplóm!
Elliott Wayne Johansson egy internetes oldalon keresztül, az életét kockáztatva keresett fel több száz embert, hogy vele tartsanak egy veszélyes úton. Ebből csak négy volt annyira bátor, hogy vele tartott. És most itt ülök az utazásunk negyedik napján, mellettem a nővéremmel, egy néger nővel, egy szerzetessel, és Wayne-nel. A kiút kulcsát keressük, a napkeleti bölcsek leszármazottjainak személyében. Reménykedünk, és hisszük, hogy lesz még ettől jobb is. Hiszen a III. Világháború után, amit a Sátánista vallás robbantott ki a keresztények felé, az emberek elfordultak Istentől. A tengerek, az óceánok, a fák és a fű kiszáradt, az állatok kihaltak. A szeretetet, a nevetést, a boldogságot és a megbocsájtást betiltották minden országban. Hiszen ebben a kormányban Lucifer az uralkodó, és nem csak egy országot vezet, hanem az egész világot.
2056. 05. 17.
Katherine Hope Falls
- Szedelőzködjetek, tíz perc és elérjük a határt. Tegyétek fel a csadorokat, és tegyétek a Koránokat a táskátok oldalzsebébe, hogy könnyen elő tudjátok venni. Mindenki megtanult belőle egy idézetet? - a vonatozás végére már egy külön fülkében utaztak, így Wayne-nek nem kellett amiatt aggódnia, hogy valaki meghallja őt.
- Allah az aki szolgálatotokra kényszerítette a tengert, hogy a hajók az ő parancsára sietve haladjanak rajta és hogy törekedjenek az ő kegyelme után - idézte a könyvet Liliana.
- Talán hálásak lesztek - tette hozzá Heather.
- Leszállás - tapsolt kettőt Katie. - Csak nekem liftezik a gyomrom?
- Még nem kell a felhajtás. Körülbelül tizenhét óra múlva érkezünk meg a Golgota hegyre. Ha kommunikálni akartok, vegyétek elő a szótárat, és csak héber, vagy arab címszavakat használjatok. Ha meghallják, hogy magyarok vagyunk, főbe lőnek. Az összes imakönyveiteket és keresztjeiteket a dobjátok ki az ablakon - utasította őket Wayne. Az utolsó kérésre mindenki elsápadt. - Most - mondta ki, a fogait összeszorítva.
A vonat egy Askelón nevű kisvárosban tette le őket Izrael területén. A májusi nap ellenére felettébb hűvös volt, és a kiszáradt föld felületén elfekvő port is sűrűn fújta a szél. Ez megnehezítette a látásukat, bár a csadornak köszönhetően az arcuk többi része védve volt. És tényleg nem beszéltek órákon keresztül. Azonban egyszer feltűnt egy óriási szekér, amit három teve húzott. Heather pedig két szót mondott.
- Eurba! Taqaffaz! - majd elkezdett futni. A többieknek nem volt idejük kikeresni a szótárból, mit akart a társuk, így követték, és felkapaszkodtak a járgányra. Három mérföldet utaztak így. Megtakarítottak két órányi sétát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése