A vonat bánatosan zötykölődött a puszta közepén. Az égen nem voltak felhők, bágyadtan szürkéllett a lassan suhanó jármű felett. Amíg Liliana zenét hallgatott, Katie azon gondolkozott, hogy mit takar az a szó, hogy hit. Nem az eredetét, meg az igeidőt tekintve, hanem magát a fogalmat. Hinni olyan sok mindenben lehet. Lehet hinni Istenben, Buddhában, Allahban, a reinkarnációban, az örök vagy a halál utáni életben, hinni magunkban, vagy egymásban. A hit, mint szó relatív. Ha úgy akarom, csekély, létező dolgokban hiszek. A tegnapban, a szeretetben, az emberi megbocsájtásban, a jóhiszeműségben. Ezek mind olyan tényezők, amik minden nap megtalálhatóak a világunkban. Viszont hihetek a holnapban, és Istenben is. Mindkettő ugyanaz. Hiszem, hogy van, miközben nem biztos. Nem tudom biztosan azt mondani, hogy lesz holnap, nem látom előre a dolgokat. Csak reménykedni, és hinni tudok, hogy holnap is felkelhetek, és folytathatom az életem. Isten is ilyen. Nem tudom biztosan, hogy van, de hiszem, hogy létezik és feltétel nélkül szeret.
